(Csak sikerült megirnom, jó olvasást mindenkinek.) Jó ideje gondolkozom már azon, hogy ki kéne irni a két sorozattal kapcsolatos véleményemet magamból. Annak sosem láttam és nem is látom értelmét, hogy miért kéne az egyikért odáig lenni és a másikat szidni. Igyekszem objektiven összehasonlitani a két sorozatot különböző, általam fontosnak itélt szempontok alapján.

Egyik sorozatot sem láttam végig, mégis mindkettőt ismerem annyira, hogy objektiv véleményt tudjak irni róluk. Azt előre megjegyzem, hogy mind az eredeti, mind a remake megérdemli azt, hogy a klasszikusok közé tartozzon. Illetve azt, hogy a feldolgozás besorolások között egyértelműen a 3. kategóriába tartozik a Rebelde (2004).
S akkor most jöjjenek a szempontok
1) Történet:
A történet minden esetben az Elite Way School-ban játszódik: Argentina/Mexikó legnevesebb magániskolájában. Továbbá mindkét verzió négy igencsak eltérő személyiségű gimnazista köré épül.
Mia Colucci, az elkényeztetett, milliomos sznob lányka, akit az apja egyedül nevel. Manuel Agüire/Miguel Arango, a mexikói/vidéki szegényebb sorból származó, ösztöndijas tanuló, aki azért iratkozik be az elit-iskolába, hogy bosszút állhasson a Colucci családon az apja haláláért.
Marizza Pia Spirito/Roberta Alejandra Pardo Rey, egy diva és egy üzletember lánya, akit leginkább az anyja nevelt fel. Az apja nyomására kénytelen a "sznobok" közé járni. Marizza/Roberta mindig a gyengébbek oldalára áll és próbál mindenkin segiteni. Miával az első percektől fogva utálják egymást. Pablo/Diego Bustamante, pedig a polgármester/kormányzó fia egy elkényeztetett srác, aki megszokta, hogy akármit és akárkit megkaphat, amit csak szeretne.
A Rebeldében a legnagyobb változtatás az, hogy Marizza/Roberta egyik legjobb barátnője Luna is főszerepet kap Pablo egyik legjobb barátjával Guido-val együtt. Ebből következik, hogy a sorozatban alapitott banda, az RBD 6-tagú az Erreway-jel szemben.
2) Helyszin & Diszlet:
A Rebelde way-t elnézve nem érzi úgy az ember, mintha annyira elit, magániskolába járó diákok életét követné. Minél tovább követi az ember a szereplők történetét, annál nyilvánvalóbb, hogy az argentin Elite Way leginkább olyan, mint egy hajdan jóhirű, de lassan lepukkanó félben lévő félig bentlakásos iskola. Kevés a kültéren, vagy vidéken felvett jelenetek száma. Ez persze abból következik, hogy 2002-'03 idején (is) gazdasági válság volt Argentinában, igy nem volt lehetőség nagy kölcség vetésű forgatásokra.
A Rebelde ezzel szemben valóban proc, magániskola érzetét kelti. A diákok szállása inkább saját lakásokra, mint közös kolesz-szobrákra emlékeztett. Valószinűleg a szinészek életkorából (is) következően sokszor úgy érzi az ember, mintha egyetemi előkészitőre vagy főiskolára járó fiatalok életét követné nyomon a gimnazistáké helyett. Mint az amerikai főiskolás filmek és a mindenféle görög ábécé nevű klub-házak...
3a) Főszereplők:

Mia - Luisana Lopilato vagy Anahi
A két Mia személyisége szinte azonos, illetve mindketten ugyanannyi játékidőt kapnak a sorozat során. Sőt, még a Mia és Manuel, illetve Mia és Miguel közti jelenetek száma is megegyező, némi eltéréssel persze a jelenetek tartalmát illetően.

Szinészi játék tekintetében Luisana számára nagyobb kiugrást és kihivást jelentett ez a szerep. Ez volt az első felnőtt(ebb) szerepe, illetve a mai napig sokan csak, mint Mia Colucci-ra emlékeznek. Anahinak már a Rebeldét megelőzően is voltak jelentősebb szerepei (Első szerelem, amit nálunk is leadtak).
Manuel / Miguel - Felipe Colombo vagy Alfonso "Poncho" Herrera
Mindketten tökéletesen hozták a próblémás kamaszt, aki Colucciékat hibáztatja az apja haláláért. Nem tudnám megmondani, hogy melyik szinész volt a jobb, mindketten tökéletesek voltak a "saját" Miájukhoz. Ezenkivül mindketten mexikói szinészek, csak Felipe Argentinában futott be.
Talán annyi különbség van a két Miguel között, hogy a Logia-val kapcsolatos dolgaik eltérőek, valahogy a két sorozat más irányt vett azzal kapcsolatosan, hogy milyen szemétségekkel próbálkozik meg a Logia névre hallgató titkos szervezet a sulin belül. A Logia olyan diákok szövetsége, akik megpróbálják a szerintük oda nem illő diákokat bullying, illetve fenyegetés által rávenni arra, hogy átiratkozzanak más iskolába.
Pablo / Diego - Benjamin Rojas vagy Cristopher von Uckermann
Ismételten nem tudnék különbséget tenni a két srác alakitása között. Talán Cristopher számára nagyobb jelentőséggel birt ez a szerep. Cristopher inkább, mint énekes futott be. Benja-nak ezt követően is voltak kiugróbb, sőt főszerepei is.
A legnagyobb különbséget velük kapcsolatosan abban látom, hogy Pablo karaktere/jelleme leginkább az apjával való egészségtelen kapcsolat köré épül. Ugyan vannak Marizzával közös jeleneteik, de igen csak elszórtan. Ezzel szemben Diego-nak sokkal több Robertával közös jelenete van. Valahogy a mexikói verzióban nagyobb hangsúlyt kap a szerelem Diego életében, és nem csak mint másodlagos szál szerepel a családi drámák mellett.
Marizza / Roberta - Camila Bordonaba vagy Dulce Maria

Ugyan Dulce is zseniálisan hozza a kissé ekcentrikus, vagány, enyhén őrült kamaszlány szerepét, mégis Camila egy fokkal őrültebb alakitást nyújt (talán a személyiségéből is következően). Camilának szinte ez az egyetlen emlékezetes szerepe, 2010 tájékán, ha jól tudom vissza is vonult a médiától. Azóta művészek között él, mintha újra raszta lenne a haja is.
Dulce ezzel szemben azóta is aktiv a médiában, nem csak, mint szinésznő, hanem, mint énekesnő is sikeresen bizonyitott az évek alatt.
Ismét a legnagyobb különbség Marizza és Roberta között az, hogy mig Marizza életét "felemésztette" az, hogy másokon segitsen vagy éppen Miá-n álljon bosszút, addig Robertának arra is volt ideje, hogy érdemben legyenek Diego-val közös jeleneteik.
Luna / Luna - Georgina Mollo vagy Maite Perroni
S végre elérkeztünk egy olyan karakterhez, ahol jelentős különbségek vannak. Az eredeti Luna csak az első évadban szerepelt, az első évad végén Nico-val együtt kilépett az Elite Way iskolából. Helyét a második évadban Laura (Mariana "Muni" Seligman) vette át, akinek szinte ugyan olyan személyisége volt. Az eredetiben ő az, aki végül összejön Guido-val.
Szinészi alakitás tekintetében egyértelmű, hogy Maite volt a meghatározóbb, illetve az ő számára jelentett igazi ugródeszkát ez a szerep (és a RBD-ben való éneklés).
Guido / Guido - Guido Mesaglio vagy Cristian Chavez
A két Guido személyiségét illetően hasonlóak voltak. Egyiküket sem mondhatnám, hogy különösebben szerettem volna a sorozat első évadában. Alakitás szempontjából Guido számomra emlékezetesebb, de valószinűleg azért, mert kevés Rebelde-s jelenetet láttam, amiben éppen Cristian szerepelt volna.
Emberileg Cristian-t messze jobban kedvelem, illetve egészen csodás énekhangja van. Örülök neki, hogy azóta is aktivan foglalkoztatott szinész és énekes.
3b) Felnőtt szereplők:
Igyekszem rövidre fogni a mondanivalómat. A felnőtt szinészek mindkét verzióban tökéletesen megállják a helyüket. Talán az idősebb Bustamante a Rebelde Way-ben kicsit ijesztőbb, Boy Olmi-nak iszonyatosan jól állnak a nem kicsit gonosz szerepek. Illetve az is nyilvánvaló, hogy a Rebelde Way-ben valóban kialakult egy apa-lány barátság Lu és Martin Seefeld (Franco Colucci) között a sorozat végére. A két szinész a mai napig jó barátságban van egymással
4) Zene: RWAY contra RBD
A két zenekar közül egyértelműen a RBD-tagoknak van jobb hangja. Az Erreway-tagok közül nem mindenki tudott jól énekelni, mint Lu például. Az Erreway-ben sokszor nagyobb szerepet kaptak a vokalisták és a háttérénekesek, de legalább végig élőben énekeltek.
Dalszövegek szempontjából azonban az Erreway felé hajlik a kezem. Az ő dalaik, a második lemeztől kezdve sokkal időtlenebbek, a sorozatot nem ismerve is jelentéssel rendelkező dalokról van szó. Énekelnek a szerelemről, magányról, kamaszodásról, függőben maradt dolgokról és a melankóliáról is.
Nem mondom, hogy a RBD-nek nincsenek sorozattól függetlenül is élvezhető dalaik, hiszen a 6 kiadott CD között nem kevés egészen kiválló dal szerepel. Egyszerűen csak arra gondolok, hogy a dalszövegek egy jelentős része szorosan fűződik a sorozathoz és igy mindig bizonyos jeleneteket idéz fel az emberben.
5) Évadok száma & Spin off:
Az eredeti két évadot és egy mozi filmet élt meg, mig a remake 3 évadot és még egy külön sorozatot élt meg. A mozi filmet Cuatro Caminos (4 út) cimen mutatták be 2004-ben és a 4 főszereplő életét mutatja be pár évvel a sorozat befejezte útán. Lényegileg a banda turnézni megy és közben élik az életüket. A rajongók egyrésze számára csalódást jelentett a film, bizonyos történet-szálak miatt. Én személy szerint nagyon kedvelem a filmet, rengetegszer láttam és bármikor képes vagyok újranézni.
A Rebeldét követő különálló sorozat a RBD-köré épült és a hat főszereplő életét mutatta be külön. Azzal a különbséggel, hogy ebben a sorozatban már mindenki a valós nevét használta a sorozatbeliek helyett.
6) Hirnév
A Rebelde Way Latin-Amerikában, Görögországban és Izreálben népszerűbb volt, mint a Rebelde. A Rebelde az Államokban, Mexikóban és Braziliában örvend nagyobb népszerűségnek. Spanyolországban, mint két sorozatért (bandáért) odáig vannak/voltak. Olyan annyira, hogy 2006-ban a két banda egy időben volt Madridban és még közös kép is készült róluk.
Comments